OKT #27 | Az a híres első 3 nap

Korán indulás, későn érkezés! Ilyen egy igazi túrázós napja!
OKT. 27. szakasz
1. nap
2019. 04. 19.
18-20 °C

    Az állomás peronján állva, az 05.34-es vonatra várva, miközben szakad le a hátam a súlytól, kialvatlan pofám a távolba mereng, az gurul be éppen. Az ablakon homályos alakok félig kihajolva cigány zenét énekelve, szöveget hangosan zengve üdvözölnek minket.

Hogyan kerültem ide?

Menjünk egy kicsit visszább az időben!

Reggel (egész pontosan hajnalban, csak hogy az olvasó is értse a fájdalmat), mikor elsőnek a hátamra "kaptam" a sörrel együtt 30kg-os túrazsákom, majd ezzel a lendülettel kis híján padlót is fogtam, el kellett gondolkozzak az élet nagyobb dolgain:

1. hogy a fenébe lett ilyen nehéz?
2. miért lett ilyen nehéz?
3. miért vagyok mazoista?
4. hogy hogy a fenébe fogok én ezzel a #&@! nagy súllyal felmászni a Milicre.
5. ha kiveszem a ruhákat, elsősegély csomagot, kajákat és csak a sör marad benne, vajon mennyivel lesz könnyebb?
6. hogy a fenébe mászom meg ezzel gyakorlat nélkül a Nagy Milicet?

Durván 2 perc aktív gondolkodás után a 30 perces út közben (ennyire tellett abban a tudatállapotban) ráébredtem, hogy fenét érdekli. Ezt élvezem! Lökjed csak elém a hegyet, megmászom! Direkt ezért vettem a nagyobb táskát! Nehogy már pont emiatt szarjam össze magam.

A táskám is és a bakancsom is új volt. Meglássssuk mit hoz a sors he'.

Nem sokkal később, az állomáson, várva a vonatot, találkoztunk Thaddaeussal, ki a másnaposság mámorító érzését karolta önmagához a peron egyik padján. Eleinte nem ismertük fel, azt hittük egy hajléktalan.

Vissza a jelenbe: már láttuk a távolban közeledni a vonatot, amivel utazni fogunk. Ahogy a vonat már majdnem a peronhoz ért, természetesen a 4 személyből hármójuk feje kint volt. Ezt tetőzte a hangos, már-már ordító cigányzene, mellyel vártak minket...

    Az üdvözlés 1-1 feles volt egy doboz sörrel. Amolyan.... vidéki kávé... a vonaton...
2 átszállás után 10:00 magasságában megérkeztünk Sátoraljaújhelyre, ahol  11:31-kor indult a busz, amivel megcéloztuk Hollóházat.
Kihasználva ezt az időt, felsétáltunk a központba. Itt mindenki lepakolt és hálát adott a teremtőnek, hogy levehette a hátáról a súlyt. Én és Exi, körbejártuk a templomot és lőttünk pár kötelező insta képet. Mert hát az fontos.
Pár felessel később (egy szint után az idő relatív mivoltja megváltoztatja annak mérésére szánt eszköz tökéletességét, így mi is változtattunk ezen) megjött a buszunk. 
A megfáradt harcosok a busz hátuljában 5 perc alatt a táskáknak dőlve már aludtak is.

Miután leszálltunk a buszról Exivel elmentünk lepecsételni a füzetünket és fotózkodni az OKT emlékkőhöz.
Nem sokkal a kötelező dolgok után (sör + busz, szerintem kitalálod) útnak is indultunk az újonnan kialakított kollektív tótól.
A táska tartalmazott elégséges mennyiségű komló-hidratálót, ezért ez súlyán érződött is. Nem volt mit tenni, fogyasztani kellett.

    Az út könnyen járható volt, az új bakancs remekelt első útján. Aki támadta már a Milicet tudja, hogy nem a leglankásabb emelkedő/ lejtő, valamint Kis-Milic - Nagy-Milic testvérek...

Nos ezt az információt nem tudta az erdei Druida barátunk, aki 90L-es táskájával csatangolt. 

 - Ez az információ morzsa rendkívül fontos, ugyanis még a vonaton Bendegúz mesélte, hogy 1 órával a tervezett ébredés előtt szöszmötölésre ébredt, óvatosan nyitotta a szemét és látta, hogy édes bátyja, az erdők hős Druidája pakolja bele a dobozos sört az ő táskájába, az arcán a vallási fanatizmus tüneteivel.

Meg szerette volna tudni, hogy miért nem a sajátjába pakolja, de addigra meglátta, hogy az már tele van hasonló tárgyakkal. Így csak annyit kérdezett, hogy: "Te mi a f@szt csinálsz?", majd jött rá rögtön a válasz a mutató ujjal a szájhoz tartott jellel "Pssszzt".
Majd Bendegúz visszaaludt.

Mikor a Druidánk végre felért a táskájával - amit most már tudunk hogy kizárólag mit tartalmazhatott és milyen űrtartalommal rendelkezett - megkönnyebbültség volt megfigyelhető az arcán, mintha végre az élete fájdalmas évei után a harcos megpihenhet a végkimerülés pihentető agóniájával. Ezt a pillanatot Tekergő azonnal megragadta és megjegyezte, hogy még van hátra egy magasabb csúcs.
A következő pillanatok csak szájhagyomány útján jutottak érdeklődő füleimbe, így megpróbálom a lehető legpontosabban leírni.
A mondat elhangzása után a Druidánk mosolya, hirtelen kétségbeesett, gyötrelembe változott át, amit falfehéredés kísért, nehogy egyedül legyen szegény.

Mikor végre felértünk a Nagy-Milic csúcsára ott gondolkodás nélkül ettük hidegen az - akkor - nagyon ízletes konzerv készételeket, mintha az életünk múlt volna rajta.

    Nos a pihenés után jött a Károlyi-kilátó, majd az utunkat Füzér irányába vettük. Itt lefelé az első pár méteren hihetetlen meredek volt az út. Szegény térdfájósok.... 

Füzért a tervezett 17:00 - 18:00 helyett 19:00 körül értük el, mert párónknak több pihenő kellett. Persze a tempó az "túl gyors" volt, a pihenés "túl kevés", az érkezés meg "túl késői". Teljesen érthető. Egyértelmű, hogy mi volt a probléma, igaz? 
A szállásunk az Emmi-parasztházak volt.
Ház kiosztás: Az Erdei-Druida, Bendegúz, Thaddaeus, valamint Géza, Tekegő és jómagam az asszonnyal (akit nem véletlen neveztem Exinek).

    Az esti közös étkezésre se a druida, sem pedig Thaddaeus nem tette tiszteletét. Ennek okát Bendegúz egy bérgyilkost megszégyenítő higgadtsággal és közönnyel közölte:

- Thaddaeus majd megfullad a portól, a Druidát meg rázza a hideg. (Tekintve, hogy mennyi súllyal mászta meg a hegyet, mind tudtuk miért rázza a hideg)

Bendegúzon kívül - aki nem is értette - mindenkiből olyan hasfájdító, állkapocs szaggató nevetés tört ki, hogy azt azóta is örömmel emlegetem.

    A Nagy-Druidát, azt, aki fél tálca sörrel megmászta a Mátrát, azt akinek a 90L-es táskájába 90L sör van, most rázza a hideg a kimerüléstől. Természetesen, miután kinevettük jó barátunk, vittem neki forró levest, hadd legyen kis ereje.
Lájti sörözés, kis beszélgetés, fürdés, napzárás, alvás.